Subject: ✉️MEGHÍVÓ -Vizualization as a tool for architecture | Nemzetközi előadás és kerekasztal beszélgetés

Kedves Partnerünk!


2023-ban is folytatjuk a KÉK nemzetközi szakmai előadás és workshop sorozatát. Januárban az eddig megszokott közösségi városfejlesztéshez kötődő témákhoz képest kicsit más irány fele fordulunk és az építészeti vizualizáció kerül a középpontba a Brazil Szövetségi Köztársaság Nagykövetségével együttműködésben. 


Ezúttal szeretnénk figyelmedbe ajánlani holnapi Visualisation as a Tool for Architecture c. programunkat, mely a FUGA-ban kerül megrendezésre. Az apropó a 2022.december 8-án nyílt és január 29-ig megtekintehtő Antonio de CAMPOS – ZAHA HADID KONCEPCIÓK” című kiállítása. Vendégeink nem mások, mint Antonio de Campos, illetve a kiállítást eredetileg bemutató Német Építészeti Múzeum (DAM) igazgatója, Peter Schmal.


Az esemény során először Peter Schmal fogja nekünk röviden bemutatni a DAM munkásságát, illetve hogy hogyan rakták össze eredetileg az épp Magyarországra látogató kiállítást, majd Antonio de Campos-tól hallhatunk egy előadást Zaha Hadidnál töltött éveiről. Ezután egy kerekasztal beszélgetéssel folytatjuk az estét, ahol többek között olyan kérdéseket fogunk körbejárni, mint a digitális és analóg technikák kapcsolata az építészeti vizualizációban, a 2D-s (látványtervek) és 3D-s (makettek) megjelenítés szerepe a tervezésben, vagy hogy hogyan alakult át az építészeti tervezés folyamata az elmúlt 30 évben és merre fog változni a jövőben a megjelenő új technológiák hatására.


Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyre az alábbi linken van lehetőség: https://forms.gle/zGLEp7bPoKiqMyUa7


Az előadások 17:00 órakor kezdődnek, angol nyelven, a Facebook eseménynél pedig több információ is elérhető a programmal kapcsolatban: https://fb.me/e/2h4wnRhWe


A program után este 7-től kezdődik a FUGA szervezésében a kiállítás Finisszázsa, ahova szintén nagy szeretettel várják az érdeklődőket.


Helyszín: Fuga, Petőfi Sándor utca 5.

Időpont: 2023.01.20. 17.00 óra

Várunk szeretettel!

Üdvözlettel:

A KÉK Csapata


Technológia:
GetResponse